2013. április 19., péntek

Kritika:The Last Exorcism Part II

Történet: A sztori ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt: Nell New Orleans-ba költözik és semmire sem emlékszik a korábban megtörtént vérfagyasztó eseményekről. Démoni megszállója persze továbbra is vele van, és nem telik sok időbe, hogy ismét kezdetét vegye a rémálom…

Kritika:
Igen, tudom az első részéről nem írtam még, mert azt a II. rész után néztem meg, és úgy érzem, hogy talán jobb, ha csak megemlítést teszek róla, mert borzasztó gyenge volt.
Az első rész gyakorlatilag egy farmon játszódik, azon belül egy családnál, ahol a lányukat megszállta egy Abalam nevezetű démon, és azt próbálják kiűzni a lányból, aminek a végeredménye az, hogy a Nell elmegyógyintézetbe köt ki. Nem valami hihető a kompozíció, emellett ráadásul elég unalmasra is sikeredett, de nem árt megnézni, mielőtt még a második részébe belekezd az ember. És akkor ahogy azt a leírás is igazolja, az elmegyógyintézetben is kezdődik a II. rész, ahol rohamos javulására tekintettel léve Nell-t, a megszállt lányt kiengedik azzal a feltétellel, hogy nem találkozhat a múltjából senkivel. Ebből kifolyólag drága főhősünk új életet kezdhet beilleszkedik, és minden boldog,szép, napfényes, és új. Azt azért leszögezném  hogy Mell karaktere engem szabályosan irritált. Az a tipikus azt sem tudom hol vagyok személy, akiről tökéletesen elhiszed, hogy belőtte magát, még akkor is, ha ez nem így van. Az első 1 órában gyakorlatilag egy nebáncsvirágot tisztelhetünk benne aki mérhetetlenül naiv, nem valami okos, de ettől függetlenül mérhetetlenül kíváncsi  A többi karaktert körülötte nem igazán ismerjük meg. Még a pasijának, vagy mijének sincsen különösebb személyisége  amellett,  hogy a kapcsolatuk gyakorlatilag 2 hét alatt virágzik ki ( nem tudom, és nem is akarom megtudni, hogy mi lehet abban a lányban olyan vonzó.) ahogy szép lassan halad a történet, Nell kezd ráébredni, hogy nem egészen lett tiszta az ördögűzés után. A démon folyamatosan, szépen adagolva, és egyre durvábban mutatja meg Nell-nek a jelenlétét, valamint a lány iránt való érdekes vonzódását. Gyakorlatilag Nell küzdelméről, amit a démon ellen folytat szól a film, és bár ez nem tűnik olyan érdekesnek így első hallásra, mégis egész jól megoldották a készítők. Nincsen semmi agyon effektelve, nem torzul minden el körülötte,mint aki beszívott, nem ér minket minden sarkon jumpscare. Egyszerű jelekkel  momentumokkal erősíti a film a nézőben a démon jelenlétét, és igen, valahogy így kell elképzelni egy démoni megszállást. Végül pedig ami még pozitívum, hogy a vége nagyon el lett találva.
**spoiler**
 Nekem hihetetlenül tetszett az a feltevés, miszerint Abalam beleszeretett Nellbe, és védelmezi a lányt, vágyik rá. Ettől valahogy kapott az én szememben a történetet egy elég morbid love story beütést, amiket én méltányolok.

Összegezve ez egy jó film. Azt ajánlom nézzétek meg egyhuzamban mindkét részét, és akkor még jobban élvezhető, nincs hiányosság, és az unalmas részek is tűrhetőbbek.

értékelés: 8,5/10

Az utolsó ördögűzés 2 (2013) borító

Link:
I. rész: http://www.moovie.cc/online-filmek/az-utolso-ordoguzes-online-2010
II.rész: http://www.moovie.cc/online-filmek/az-utolso-ordoguzes-2-online-2013

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése