Üzenet egy idegennek -Saját.-

Az én nevem fehér homály

mert állítólag van nekem, de amint ki akarnám mondani, vagy rá akarnék gondolni, fehér folt lesz előttem

szóval, ha szeretnéd tudni, hogy ki vagyok, talál ki nekem valami nevet, súgd a fülembe, hogy csak én tudjam és senki más, és ha te szólítasz rajta, én hallgatni fogok rá.

Bár.. én még a te nevedet sem tudom.

én téged hogy hívhatlak?

fiú vagy, vagy lány? vagy egyik sem?

elnevezlek utazónak.

Az mindenkire illik

Kedves utazó. meséljek neked egy történetet?

érdekel egy kis hét éves története?

egyébként én tizenhat éves vagyok, de azért az én történetem is meghallgatod?

Miért nem válaszolsz? Nincsen hangod?

Ne haragudj, ezt nem tudtam.. De azért elmondhatom a történetem?

Kérlek, ülj le arra a gombára ott velem szemben, igen arra. Nagyon ügyes vagy! Kedvellek téged. Kedvesnek látszol.

várj, én is leülök. Nem.. nem a porba.. oda nem szeretek. Piszkos lesz a szoknyám. Viszont ha magad elé nézel, látsz egy nagy mohát. Én arra ülök le

Nagyon kényelmes! Neked is kényelmes a gomba?

Ennek szívből örülök

Nos... Kedves utazó.. Elmesélem neked a történetemet.

Hogy miről fog szólni? Szólnia kéne bármiről is?

Nos.. Lehet, hogy tényleg szól valamiről, majd te eldöntöd magadban.

Szóval nekem nincsen nevem. Se családom, se barátaim, és még lelkem sincsen. sőt, a legrosszabb, hogy háziállatom sem nagyon akad. Csak egy árnyékom.

Ne nézz ilyen furcsán, neked is van! Ott, a hátad mögött! Bizony. Figyel téged. Az enyém is figyel, és hallgat engem.

Tehát... Nekem van egy árnyékom, egy szép cipellőm, szép szoknyám, ingem, nyakláncom, és masnim.

Ha így belegondolok.. Nekem rengeteg mindenem van. Azt hiszem még szép hangom is, bár még sosem hallottam. Szerinted milyen lehet az én hangom? Szép dallamos? vagy csúnya zord recsegős? Vagy néma vagyok? Nem tudom... Minden esetre.. Én elképzelem, hogy van hangom.. És akkor így van egy árnyékom, egy szép cipellőm, szép szoknyám, ingem, nyakláncom, masnim, és hangom.

Persze a hangom még mindig nem biztos, de szeretném, ha azt is belevennénk.

Egyik nap, mikor az árnyékommal játszottam, elestem a cipellőmben, és bevertem a térdem. Elkezdtem keservesen sírni, de rá kellett jönnöm, hogy senki nem hall engem, hisz senki nem lakik velem,csak az árnyékom. És tudod az árnyékom nagyon gonosz tud ám ilyenkor lenni... Ha szükségem van rá, mindig csak kinevet!

Így hát csak sírtam, zokogtam, míg nem meguntam, felálltam, leporoltam szép szoknyámat, és játszottam tovább az árnyékommal. Fogócskáztunk. Az árnyékom nagyon jó benne. Sosem tudom elkapni. Szóval fogócskáztunk fogócskáztunk, mikor arra lettem figyelmes, hogy az árnyékom eltűnt. Nagyon megijedtem. "Hova szaladhatott?" gondoltam magamban, "Talán megszökött?"

Felnéztem az égre. Sok-sok fekete felhő volt fenn. Láttam rajtuk, hogy nagyon szomorúak, és hamarosan sírni fognak. Be akartam rohanni a házba, ahol laktam.. vagyis azt hiszem hogy laktam. Valójában még soha nem láttam azelőtt,de nem úgy tűnt, hogy bárki is lakott volna benne, legalább is aki nem én vagyok.  Szóval be akartam rohanni, de meggondoltam magam, és úgy döntöttem, hogy arra megyek, amerre éppen akkor a hátam nézett. Megfordultam, és elkezdtem rohanni. Egy erdőben találtam magam. Hatalmas, véráztatta lombozatú fák tornyosultak felettem. A madarak sem csicseregtek, csak üres szemgödreikkel néztek engem. Azt hiszem megszerettek engem. Ahogy egyre beljebb kerültem az erdőben, úgy éreztem a madarakon kívül más is figyel engem, de akárhányszor körbenéztem, nem láttam senkit. Hallucináltam volna? Ne butáskodj! Nem vagyok őrült! De azért... Jó lenne azt hinni, hogy nem volt valóságos.

Ám ahogy az érzés erősödött, hamarosan hangok kísérték, és néha-néha mintha hozzám ért volna valami. Mintha karmai lettek volna, vagy nagyon csontos ujja.

Kezdtem megijedni. Azt remélve, hogy az árnyékom visszatért, lenéztem a földre. Ekkor vettem csak észre, hogy ahol eddig lépkedtem, az véres hús volt. Talán emberi hús? Nem tudom... Hogy néz ki az emberi hús? Olyan, mint az állati? vagy valamiben különböznek? Mindegy is... Az árnyékom viszont ezek ellenére nem tért vissza, viszont a cipellőimet szép lassan átáztatta a vér, és a lábujjaim közé kezdett folyni. Kellemes meleg volt, talán nem rég folyhatott ki.

Kedves utazó ne nézz ilyen rémülten, már megmostam a lábam!

Na.. máris szebbek az arcvonásaid..

Szóval... ahogy szépen lassan lépkedtem a vérben, ismét hallani kezdtem a hangot. A fülebe súgott egy nevet. "Az én leszek," gondoltam " bizonyára azért mondta ezt a nevet, mert így fog engem hívni... De ki fog így hívni?"

Kezdett érdekelni, hogy ki az, aki úgy hív majd, amit a fülembe súgott. Úgy döntöttem, üzenetet hagyok neki. Oda mentem az egyik fához, és fölmásztam rá. A fa tetején ismét egy madarat, azt hiszem hollót láttam, aki nem ijedt meg tőlem, sőt! Pont úgy nézett engem nagy szemgödreivel, mint akkor, amikor a földön voltam. Én rámosolyogtam. Aranyos volt. Azt hiszem barátok lettünk. Megkérdeztem tőle, hogy tudna-e adni nekem egy faágat.. A holló megrázta a fejét, utána pedig elrepült.

Nagyon szomorú lettem. Ott hagyott engem, pedig azt hittem barátok voltunk.

Mindenesetre lassan csúszni kezdett a kezem, ezért lemásztam.

Mikor a földre értem, és megnéztem a kezeimet, valami furcsa vöröses fekete folyadékot láttam rajtuk. Vér lett volna? A fák véreztek? Lehetséges. Talán az ő vérük és húsuk volt az, amin lépkedtem... Szegény fák, vajon miért vérezhettek olyan nagyon?

Viszont nem agyalhattam rajta sokat, ugyanis egyszer csak meghallottam a holló hangját, aki felém repült. Mikor elém ért, leszállt a földre, és a vérbe tett valami hosszú dolgot. Én lehajoltam, és fölvettem. Egy kés volt! Tudta mit szeretnék! Tudta, hogy üzenni akarok a kedves valakinek, aki nevet adott nekem! Annyira hálás voltam. Megsimogattam a kedves hollót, és fölálltam. Ekkor döbbentem rá, hogy nem tudok mire írni... Ismét elkeseredtem.

A hollóra néztem, aki még mindig ott volt, és engem nézett. "talán ő segítene nekem" gondoltam.

megkértem hát, hogy vezessen egy olyan helyre, ahol tudok üzenni valamiféleképpen a kedves idegennek aki figyel engem, a fülembe súg néha, és meg-meg érint. A holló ekkor fölszállt, és velem egy vonalban elkezdett előre repülni. Én követtem. Nem tudom mennyi ideig menetelhettünk, de egyszer csak megérkeztünk egy hatalmas házhoz. Nem tűnt ki különösebben az erdőben. Ugyanolyan véráztatta, rothadó volt, mint körülötte minden. A holló az ablakon berepült, én pedig az ajtaján mentem be. A ház egy végeláthatatlan mező volt. Egy mező, ahol most is vagyunk, kedves utazó. Nézz magad mellé, Ott! Igen, ő az a holló. Ő az én barátom. Miért vagy így megijedve? Ó nézd, megkedvelt téged! az öledbe ült! Bár még mindig nem mutatta meg, hogy hol tudnék üzenni a kedves idegennek. Holló, barátom kérlek vezess el oda, ahol üzenhetek!

Mi az? Miért nem repülsz el onnan? Rajta üzenjek? De hát hogyan?

Nahát holló, te tudsz beszélni? A késsel? De hát... Igen... Ez igaz kedves holló.

Drága utazó. te vagy az én papírom. Légy jó, és ne mozogj. Ó, hogy nem is tudsz? hehehe, bocsánat, nem tudtam!

Nyilván a holló műve. Nem szeretné, ha csúnyán írnék a kedves idegennek.

Kedves utazó, örülök, hogy megismertelek. Ígérem neked, hogy majd külön kiemellek a levelemben, hogy milyen nagy áldozatot is hoztál azért, hogy megtaláljam, akit keresek...