alaptörténet: Zach arra eszmél, hogy elhunyt barátnője
visszatért a halálból. Azonban szép lassan rájön, hogy már nem ugyanaz az
ember, aki volt.
vélemény:
Nagyon rég nem írtam kritikát, mert nem találtam msotanában olyan filmet, amit érdemlegesen lehetett volna véleményezni. A life after Beth viszont annyira nyomot hagyott bennem, hogy nem hagyhatom ki. Még mielőtt valaki azt hinné, nem lesz ez egy sima horrorfilm, inkább paródia, de... na jó, kezdjük az elején.

A történet leírása nagyjából fedi a valóságot, amúgy meg egyáltalán nem. Bonyolult megfogalmazni, de én sem tudtam volna jobban összeszedni a film " történetét" mert gyakorlatilag nem is volt neki. A film első kb tíz percében csak annyit látunk, hogy Zach jobbra balra depressziózik barátnője elvesztése miatt, amit a körülötteélők mind-mind máshogy dolgoznak fel. Beth szülei nosztalgiáznak, Zach szülei nagyjából öt perc után már idejétmúltnak érzik ezt az egész kapcsolatot, a bátyja pedig szabályosan idiótának nézni öccsét, amit egy ponton meg is értek. Csak annyit mondok, sál. Aki megnézni, érteni fogja. Aztán a következő stádiumban Zach szabályosan a halott barátnője családjára mászik, akik azonban valamilyen okból kifolyólag a srácot kizárják az életükből.
Spoiler:
Amikor Zach felhívja Beth apját, úgy búcsúzik el, hogy szeretlek. Oké, hogy megszokás, meg minden, DE A VOLT BARÁTNŐD APJÁNAK AZT MONDANI TELEFONBAN, HOGY SZERETLEK??
Oké, Oké. Befejeztem.

Szóval végülis kiderül, hogy Beth visszatért, a halálára nem is emlékszik, meg előtte se sok mindenre, szóval tökéletesen el van. A gond ott kezdődik, hogy Zachen kívül senkit, ismétlem: SENKIT!! nem érdekel, hogy a halott Beth visszajött, és hogy ez nem oké. Ez teljesen normális. Él, virul, semmi gond nincsen. Igaz?
Nemigazán.
Ahogy halad a történet, lassan Zachban bizonyossá válik, hogy gáz van, és mit tesz?
Nyugtata a barátnőjét, hogy nuygi, semmi gáz, csak ne hisztizz.
Nem tudom, ha az én párom a sírjából kikelne, a közelébe nem mennék, nemhogy még lefeküdjek vele, meg miegyéb. De mint mondtam, ebben a filmben senkit nem izgat különösebb képpen. Él, és virul, ez a lényeg, nem?
Dehogynem!
És azt se felejtsük ki, hogy Bethnek nem mondják el, hogy halott volt, és most zombi. Miért? Nem akarják felzaklatni.
FELZAKLATNI!
Oké, én feladtam....

Lassan a törétnet közepe felé kezd a többi halott is live partyt nyomni, és a reakciók egyszerűen fantasztikusak. Inkább az élők nyugtatják az élőket, és a halottakkal meg úgy bánnak, mintha valami öt évesek lennének.
pl:
" fel kell mennem a padlásra"
" de miért akar a padlásra menni!"
" mert ott el tudnak bújni..."
" fel kell mennem a padlásra!"
"akkor menj már fel a padlásra!"
" minek menjek? nem kell nekem bujkálnom..."
Teljesen normális párbeszéd a feltámadt halottak, és az élők között.
Az egyetlen, aki úgy, ahogy, de normálisan reagál, az Zach testvére, de ő meg annyira bekávézott mókus módjára pattog, hogy már az is túltesz mindenen.
A fickó.
Mindent
Le
Akar
Lőni.
Mindent.

A végefelé Beth teljesen begolyózik, de azért még mindig halál lazán próbálja felfogni, hogy zombi.
Amolyan " anya, zombi vagyok, és? problémád van? NEKED MINDIG PROBLÉMÁD VAN, UTÁLLAK MENJINNEN!!" stílusban, aztán átgázol az üvegajtón.
Hát igen... Ezek a mai tini zombik...
Végülis teljesen kontrollálhatatlan lesz a külvárosi zombik többségével együtt, és lekötöüzik.
Egy gáztűzhelyhez, ahol a ó anyuka továbbra is szereti a lányát.
Spoiler: az apját megette, az anyjának meg a kezét csócsálja. Vagyis, az anyja adja neki. mondván, hogy VALAMIT ENNIE KELL.
A Tesco zárva volt. szomorú.
Végülis sikerül elcsalogatnia Zacnek Bethet egy elhagyott vidékre, hiszen Beth olyan nagy túrázni akar még hulla styleban is, hogy megadja neki ezt a lehetőséget.
Spoiler: aztán lelövi, miután elmondta neki, hogy mennyire szereti. Love story rulez.
A színészi munka nem a legnagyobb dobás, de nem is annyira szar, mint ahogy elsőre látszik. A karakterek baromi mókásak azzal a mogyorónyi agyukkal, és vannak olyan megszólalások, amiket sírni lehet a nevetéstől. Mivel nincs története, így ne is várjatok sokat ettől a filmtől, de ettől függetlenül élvezhető, és engem nagyon magával tudott ragadni.
Aki félelemre vágyik, az semmi esetre se nézze meg,de aki csak egy jót akar nevetni, annak feltétlenül megnézendő.
harapnivalónak pedig mindenképp a párodat ajánlom. Ha nincs, akkor élessz fel egy embert. Az is megteszi.
Értékelés: 10/10 Miért? Nem tudom, de nekem nagyon tetszett. Annyira szar, hogy már jó.