Kritika:
Elsődlegesen azért szerettem volna írni erről a filmről, mert már jó ideje hanyagoltam ezt a blogomat (is) és idejét láttam annak, hogy valamivel mégiscsak előálljak. Bár mentségemre szóljon, hogy érdemleges filmet se nagyon néztem ez idő alatt. A Hanna az első olyan, amire azt mondom, hogy érdemes vele foglalkozni.
Nagyjából a leírás helytálló. Valóban, spoilerek nélkül, és mindenféle dolgok kifejtését hanyagolva erről van szó. Adott Hanna, akinek az élete korántsem olyan, mint kortársaié. Nincsenek barátai, rokonai sem, az apján kívül, el van zárva a civilizáció elől, és minden napját a szellemi és fizikai képzésével tölti, egészen addig, amíg úgy nem érzi, hogy eljött az idő készen áll beteljesíteni azt, amire hivatott.
A történet sok helyszínen játszódik, és a terjedelméhez képest elég sok karaktert ismerünk meg, ráadásul egyik sem megy egy kaptafára.
Nagyon tetszett, hogy Hannának sok oldalát kihozták. A harcos amazont, a gyermeket, a szeretetre vágyót, és a normális életért sóvárgót.
Hanna egy karakter, nem csak egy báb, mint ahogy az elején gondoltam. Érezhető a karakterén a lelki fejlődés, amit fontosnak tartok -főként az ilyen egyszerűnek mondható történeteknél-
Ettől függetlenül senki ne várjon horrorfilmet. Bár ez eredetileg a besorolása, nincs benne semmi erre utaló. Inkább akció film, de annak kifejezetten élvezhető.
Összegezve: Nekem tetszett. Élvezhető film, jól kialakított történet, vannak benne érdekes dolgok, amikre nem számít az ember. Nem vontatott, szóval elaludni sem fogtok rajta :)
Egy próbát meg ér
Értékelés: Ha horrorfilmnek nézzük akkor 2/10 de ha akciófilmnek akkor 9,5/10 < mert nem ez az eredeti kategóriája :D

link: http://online-filmek.cc/film/3053-hanna--gyilkos-termeszet