2012. július 28., szombat

Kritika: a vér könyve

történet: A horrorfilm Clive Barker népszerű könyvsorozatának kerettörténete - azaz nagyon jónak ígérkező sorozat bevezetője. Mary Florescu egy pszichiátriai intézet kutatója, felfogad egy médiumot, Simon McNeal-t, hogy együtt megvizsgáljanak egy kísértetjárta házat. McNeal éppen egyedül van egy emeleti szobában, amikor hirtelen víziók kezdik el gyötörni, majd megtámadják a szellemek és különös szavakat vájnak húsába - szavakat, amik egy történeteket mesélnek el, így McNeal teste egy élő könyvvé válik: a vér könyvévé...

vélemény:
Az egyetlen, amit tudtam erről a filmről, az a címe volt. Általában alaposan utána olvasok a filmeknek, amiket megnézek, viszont ennek annyira megfogott a címe, hogy úgy éreztem nincs rá különösebb szükség.
Az alapkoncepció eléggé sablonos: van egy ház teli szellemekkel, akik valamit akarnak. Hány ilyen filmet láttunk már?
Igen.. ez egy túl sok újdonságot nem tartalmazó film, igazából egy-két csavaron kívül, végig tudjuk mi lesz.
Ettől függetlenül nekem tetszett. McNeal egy olyan karakter, akiről süt, hogy olyan mű, amilyen lehet, és egyszerűen az elejétől érezzük, hogy javarészt csak egy szélhámos, mégis vannak pillanatai, amik miatt hiszünk a szavának. Rajta kívül még volt aztán 2-3 szereplő, szóval nevekkel nem nagyon kell foglalkozni. Akinek még viszont érdemes megemlíteni a nevét, az Mary, aki a film végéig annyira idétlen, és semleges karakter, hogy az ember azt hinné: nincs is rá szükség. Aztán persze van egy csodálatos kis csavar, ami miatt erre a filmre azt mondom, hogy igen, érdemes megnézni :)
Rémisztő skálán nem tenném a legjobbak közé. Bár *spoiler*
az elején a csajnak, mikor egy szellem lehántja a fejbőrét, arra azért felszisszentem,
illetve a szellemektől is volt egy kis tartózkodásom, ami sok filmben nem igazán érzékelhető az én részemről. (lásd, Paranormal activity)
Végülis egy laza esti programnak nem rossz. barátokkal, egyedül, popcornk/fagyi társaságában kellemes kikapcsolódás.

értékelem: 8,5/10

A képvilága nem kiemelkedő, de határozottan nem rossz A szellemek kifejezetten tetszettek, épp úgy, mint a szellem világ ábrázolása, és a férfi testén lévő folyamatosan szaporodó írások. Van története, folyamatosan követi, és bár egy-egy elem érezhetően csak időhúzás, mégsem jelentenek nagyobb gondot.

és a vicc az egészben: én, személy szerint nem tudtam sajnálni a srácot... Pedig nem érdemelte meg a sorsát.

Borítókép:

Online link: http://online-filmek.hu/film/4971-clive-barker-a-ver-konyve

2012. július 27., péntek

Édes kis gyerekvasút /Forrás Creepy pasta/

 A vidéki Wisconsinban található egy régi elfeledett park. Az 1920-as években épült, a település gyülekezési helyeként szolgált mindenki számára. Azaz annak szolgált, mígnem 1932-ben vasutat építettek Train and Tunnel for Tots™ néven. Egy ártatlan kinézetű kis gyermekvonat volt, egyetlen gépesített főkocsival és 3 kis utazókocsival. Ment pár kört, mielőtt besiklott volna egy kicsi alagútba. 
  De ez az a pont, mikor a történet furcsa fordulatot vesz. Számos haláleset történt abban az évben, mindegyik azután történt, miután a gyerek felült arra a vonatra. Néhány gyerek eltűnt abban a rövid alagútban, néhányan elvesztették az eszméletüket, miután kijöttek. Egyet közülük holtan találtak meg. A ruhája olyan foltokkal volt borítva, mintha apró véres tenyérlenyomatok lennének.
  Néhányan megölték magukat, addig karmolták a torkukat míg el nem véreztek, és volt egy gyerek, aki megölt egy másikat is, mielőtt felakasztotta volna magát egy szögesdróttal a családja farmján. A park bezárt, és a település népszerűsége csökkent.
  Nemrégiben egy kutatócsoportot küldtek ki a parkba. Egy videókamerát rögzítettek a vonatra és beültettek egy gyakornokot a kocsiba, mielőtt elindították volna. Mikor a vonat elhagyta az alagutat, üres volt, csak a kamera volt rajta. A felvétel utolsó 10 másodperce csupán fehér zaj, és gyereknevetés.

"nyald meg a kezem" / forrás: Creepy pasta/

A 8 éves David-et otthonhagyják egyedül a szülei, s azt mondják neki hogyha fél, akkor csak rakja le a kezét az ágy alá, s ha a kutyája megnyalja, nincs semmi baj. A kisgyerek lefekszik,s néhány perc múlva zajt hall, csörömpölést.Lerakja a kezét, a kutya megnyalja.Némiképp megnyugodik, ám nem sokára megint csörömpölést hall.Lerakja ismét a kezét, megnyalja a kutya. Ismét megnyugszik, ám most kicsivel nagyobb zajt hall.Már nem bírja tovább, kimegy a szobából. Elnéz balra… felsikít! Ott a kutya felakasztva a csillár kampójával, s mögé a falra fel van írva: Nem csak a kutya tud nyalni!

Egy srác naplójából/forrás:http://remtortenet.b13.hu /

Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes.
Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes.


El kezdtem olvasni, eleinte nagyon érdekes és humoros volt, egészen addig még el nem érkeztem a szeptember 7.-ei beíráshoz. Először nem nagyon hittem el amit olvastam, gondoltam kamu az egész. De aztán rájöttem, hogy minden igaz. Mondhatnánk azt is hogy megvilágosultam. Hallani kezdtem a hangokat. Azokat a *** hangokat. Vagy nevezzük őket zajoknak. Végül is lényegtelen minek nevezzük őket, a lényeg hogy léteznek. Olvasd el a naplót és rájössz!


Szeptember 7.


Na üdv!
Én vagyok az megint, hál’ Istennek ismét eltelt egy nap. No de mi is történt a mai napon, hát ez itt az izgalmas.
Suliba nem történt semmi komoly. Oké kaptam egy karót, de ***, majd ki lesz javítva, nem is érdekel. Érdekesebb ennél az ami a buszon történt. Persze megint a szokásos busszal jöttem, mert reméltem az a csaj ott lesz. Nem volt ott. Hű de kár! Olyan csaj a világon nincs több, a teste valami csodás, olyan popsim lenne, mint neki, esküszöm egész nap a kezemen ülnék. Ott lett volna biztos megszólítom, de nem volt ott. Kár. Szerintem most végre beszéltem volna vele, bár esélytelen vagyok mint a Maccabi Tel-aviv a BL-ben, de fene tudja egy próbát azért megér a dolog. Na de majd kiderül hogy mit lépek.


Hát sajna a csaj ugye nem volt ott, de nagyon érdekes volt az utazás. Őszintén szólva féltem.
Az egész ott kezdődött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10 perces volt a késés. Láttam hogy már fordul be a megállóba, valamiért, *** tudja miért ránéztem a rendszám táblára. 666. Ezek voltak a számok. Eszembe is jutott hogy van egy jó kis zenész arc akinek ez a neve. Meg minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofőr bácsinak nem volt ***, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam. Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt. Elindultam hogy keresek valami ülőhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon.


Odamentem az egyetlen üres helyhez. Az ablak felől valami eszméletlen érdekes arc ült. Nem tudom hogy nő volt-e vagy férfi, szerintem a kettő közötti átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki mintha csápok lettek volna. A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt.
- Szabad a hely? – kérdeztem tőle.


Felém fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak is egy *** zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erősen kifestette volna. Arra gondoltam hogy valami indián féle lehet a tag, de aztán rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a gondolat menetet befejeztem szó nélkül vissza fordult az ablak felé, és újra cuppogni kezdett.
A *** anyád, gondoltam, hozzád szólok, lila majom. Megköszörültem a torkomat.
- Elnézést szabad a hely?
Na most meg aztán le se ***. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz lehet neki, főleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy próbát, mert rohadtul nem volt kedvem ácsorogni.
- Hahó! Szabad a hely?


A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát kapják be és törődjenek a saját dolgaikkal, gondoltam.
És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt:
- Neked foglaltam! – mondta majd ismét befordult és cuppogni kezdett.
A mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltűnt valami. Rohadtul érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja mint egy kis csoportosnak. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a kettő közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnős, pont mint ez, mert hogy ez is ilyen féle, afelől nem kételkedtem.
Bár nem érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és leakartam ülni, minden áron. A tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem véletlen meglöktem a polipot.
- Bocs!


Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott. Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott.
Majd még jobban meglepődtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el kapargatni, na és persze közben cuppogott. *** meg, gondoltam. Ez a *** mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson. A rohadt életbe.
Biztos tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. Ha lehet most még ijesztőbb volt az arca mint az előbb. A lila folt viszont eltűnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székből! Hogy a picsába csinálhatta? Nem foci szurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az feltűnt volna.
Csodálkozásomban véletlen megszólaltam:
- Jó trükk.


Halkan mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze cuppogott. Szája úgy mozgott mint a halaké, ez eddig fel se tűnt. Minek nézel ***? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis óvodás polip hangon.
- A végállomásra tartasz?
Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam.
- Nem.
Nem valami bő válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy polippal. Reméltem végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart, egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt.
- Mindenki oda tart! Te is!


Megborzongtam. Teljesen más hangon szólt, mint ez előtt. Nyoma sem volt a kis óvodás polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzó féle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa.
Miután eltűnődtem ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit is akart mondani ezzel a bölcsességgel. „Mindenki oda tart!” Mindenki a végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig.


Ránéztem. Ismét az ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem mennyi az idő. Huh még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A szeme sárga volt. Őszintén szólva, előtte nem néztem milyen színű volt a szeme, de kétlem hogy sárga. Talán mintha barna színű lett volna. Vagy nem? A fene tudja.
A további 5 percben szinte levegőt se mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna.
Aztán végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam hogy jelezzek. Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy mint az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam. Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit. Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és gyorsabban vettem a levegőt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felőli oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még időzött, így volt időm átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyéről. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz ajtaja becsukódik. Majd a sofőr sebességbe tette a járművet és elhajtott.


A polip ott állt! Ha lehet a szívem még gyorsabban kezdett verni. Egy véres kés volt a kezében. Nem hittem el amit láttam. Lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam, nem volt ott senki. Sehol egy polip kinézetű arc, sehol egy véres kés. Hát persze, hallucináltam! Én hülye, túlságosan fáradt vagyok, meg hát erre a polip is rátett egy lapáttal. Nem is szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is lehet hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá ez badarság, vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a buszon, ezt szentül hiszem.
Ezek után elindultam haza. Ahogy sétáltam haza felé, érdekesnek találtam hogy rajtam kívül senki nem volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen az biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és az ablak mögött ott volt ő. A polip! Mr. Octopus! De hisz itt tudom ki lakik. Ez itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt. Hát persze az öreg Pölösiék. Újra az ablakra néztem. Pölösiné állt ott és az ablakot mosta. Már megint hallucinálok.


Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, és közbe hátam mögül a cuppogós zajt hallottam. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól. Gyorsítottam, és útközben előkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbről hallottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de az a *** a meleg miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra.
Az otthon közelsége megnyugtatott, habár ha üldöznek, akkor az üldözi könnyedén átnyúlhatott volna a kerítés rácsain és magához ránthatott volna. Hátrafordultam és persze senki nem volt ott, majd egy halk kacajt hallottam. Mintha nem e világi lett volna. Majd csend, legalábbis a hang eltűnt, csak a megszokott hangokat hallottam. Úgy éreztem vége. Megnyugodtam, légzésem és a szívverésem visszaállt a szokásos állapotba. Ha lehet még fáradtabb voltam, mint tesi óra után, de ez nem is csoda, mert hazáig szaladtam. Meg is izzadtam rendesen. De a lényeg hogy már vége. Se cuppogás, se kaparászás, se kacaj. Végre.


Juhé! Bementem a házba, és itt már minden rendbe volt. Anya valami kaját főzött, Apa közben beszélgetett vele, a bátyám pedig a 666-ot hallgatta.
Szóval jó öreg napló ennyi lett volna ez a történet. Amiről már magam se tudom, hogy mi is valójában. Hallucináció, vagy valóság! A kettő között lehet, mert a buszon biztos láttam Octopust, viszont a többi talán már élénk fantáziám része.
Na mára ennyit, megyek meccset nézni. Ma lesz a sorsdöntő vb selejtező a svédek ellen. Nyernünk kell. HAJRÁ MAGYAROK!
Pá napló!


Vége is van a beírásnak, és a naplónak is. Több bejegyzés nem került bele, és soha nem is fog. A srácot másnap reggel az az 8.-án találták meg. Bent volt a szobájában, az ágyban feküdt. A szülei találtak rá. A srác halott volt. Nem tudni hogyan, de annyi biztos hogy a jobb kezéről hiányzott a mutató ujja. Egyszerűen eltűnt. A rendőrség arra gondolt, hogy a srácot meggyilkolták, de nem értették, hogy történhetett, mert semmi erre utaló jel nem volt. Egyedül a fiú bátyja hallott az este folyamán zajokat, testvére szobája felől. Cuppogást és kaparászást. Nem tulajdonított neki különösebb figyelmet.


A napló is előkerült. Kiderült hogy a buszon, az nap semmi féle polip ember nem volt. Az utasok szerint a fiú néha megszólalt, mintha magában beszélne. A lényeg hogy a polipnak nyoma sem volt. A srác pedig halott volt, és hiányzott egy ujja. Talán a meccs után halt meg, ki tudja. Lehet hogy még hallotta Matthäus nyilatkozatát. „Megölt minket ez a *** gól.” A srácot meg megölte ez a *** polip. Tudom. A polip, aki szerint mindenki a végállomásra tart. A rohadt életbe milyen igaza van. Tudod valamit, de csak azért mert nem e világi. A másik oldalról, a túl világról jött közénk, hogy elvégezze a piszkos munkát. Elvisz a végállomásra.
Őszintén szólva nem tudom, hogy került hozzám a napló. Nem emlékszem. Elkezdtem olvasni, és elértem az utolsó bejegyzéshez, és azt is végig olvastam.


Másnap velem is érdekes dolgok történtek. Busszal indultam haza. 66 forint volt a jegyem. Érdekes egybe esés, de ez még semmi. A buszon egy hely volt csak. Elindultam oda és láttam hogy ki ül ott. Mr. Octopus, a polip volt az! Az ablak felé fordult és cuppogott. Nem mertem leülni, a következő megállónál le is szálltam. Megvártam a következő buszt, jobbnak láttam ha azzal megyek haza. Sokat kellett várnom, és közben hallottam a cuppogást. Rohadtul féltem. Végre megérkezett, szerencsére csak 10 percet késett. Ismét felszálltam és vettem egy újabb jegyet. A busz megint tele volt, és a cuppogást is tisztán hallottam. Ordítozni kezdtem és mindenki furcsán nézett rám:
- Emberek! Maguk nem hallják? Nem látják? Ott ül az a *** polip. A *** életbe, hát senki nem hallja?


Senki nem hallotta, és nem látta. Csak engem láttak, amint ordítozok. Leszálltam a buszról és úgy döntöttem gyalog megyek haza. Hosszú séta várt rám, de az is jobb, mint egy buszon utazni a polippal. Egész úton haza felé minden honnan hallottam a cuppogást, és éreztem, hogy figyel engem. A mellettem elhaladó emberek arcát lestem, hátha felismerem. És egyszer csak megláttam, biztos voltam benne hogy ő az. Fehér arc, hosszú végtagok és sárga szem.
- Húzz a ***, te ***! Tudom, hogy te voltál! Te ölted meg a srácot!


A tag furán nézett rám. Hisz csak egy járókelő volt, nem a polip. Szó nélkül tovább haladtam, nyomomban a hangokkal. A sráchoz hasonlóan, egyre közelebbről és közelebbről hallottam a cuppogást. Mikor átléptem a kapun a túlviláginak hangzó kacajt is tisztán hallottam.
Az nap este nem aludtam semmit. Ültem az ágyamban, és bámultam magam elé. Éjfél körül, visszatértek a hangok. A polip eljött értem. A túlvilági polip, talán ő a halál, nem tudni, de este eljött értem. Szobám ablakán kaparászást hallottam, odanéztem és a sötét éjszakában két sárga szempárt láttam, szinte izzottak a sötétben. Ordítani akartam, de nem bírtam. Majd észre vettem hogy csak Orlando van ott, a macskám. De a fenét, legbelül tudtam hogy nem macska az ott, hanem ő az, a polip, Mr. Octopus.


Ez egy hete történt, és azóta még élek. A hangokat folyamatosan hallom, szinte egész nap. Az éjszakák a legrosszabbak, mert nem merek elaludni. Tudom hogy engem less, érzem magamon a sárga, izzó szempárt. Arra vár hogy elaludjak és akkor lecsap. Másnap meg csak a hullámat találnák meg, és hiányozna egy ujjam. Hát köszi, ebből nem kérek. Bár tudom, hogy nem lehet elfutni előle. Csak játszik velem, bármelyik pillanatban lecsaphatna rám, de nem, ő nem ilyen. Szórakozik velem, kínoz. Ha egyszer rájössz, hogy ő létezik, akkor véged van. Elolvastad a naplót! Te is a listáján vagy. Hallgasd a hangokat és figyeld a sárga szempárt az éjszakában. Te sem tudod, hogy mikor jön elérted. Ne aggódj, álmodban csap le, szerintem nem érzel majd semmit, de lehet, hogy tévedek.
Ne próbálj elmenekülni, hidd el csak rosszabb lesz, sokkal rosszabb! Hisz tudod: „Mindenki a végállomásra tart!”

Ide várom a történeteiteket/ filmajánlásaitokat/véleményeket

liar666@citromail.hu

Várható horrorfilmek 1012-ben

rákerestem az ez évi horrorfilm felhozatalra, és máris találtam néhány gyöngyszemet..

1. Silent hill:revelation (megjelenés: 2012.  oct. 26)
őszintén szólva várom. Az első rész is nagyon tetszett. remélem nem fogok ebben sem csalódni ^^

2. The lords of salem. (megjelenés.Szeptember környékén)
őő... láttam róla egy.. animációs... izét.. őh.. ha film akkor meg nézem, de ha mese akkor kösz kihagyom..




3. Abraham Lincoln: Vampire Hunter: (megjelenés 2012 június. 22)
BESÍRTAM A CÍMEN XD Abraham, és a vámpírok.. nem tudom kinek az ötlete volt, de biztos, hogy megnézem xdd azért a volt elnököt, és a vámpírokat egy sztoriban látni.. kihagyhatatlan :D xd




4. The possession (megjelenés: 2012 aug. 31.)
már csak a megjelenési ideje is rossz előjel ( az utolsó nyári nap)
az előzetes alapján az alapsztori nagyon jónak ígérkezik












5. The innkeepers ( megjelenés. 2012. feb. 3)
Semmi extrának nem ígérkezik. még sehol nem találtam meg, de majd ha meg lesz meg nézem. Bár az előzetes nem olyan nagy szám. egy tipikus ház-szellem történet.. de azért két órát talán megér az életemből.









6. the devil inside( megjelenés: 2012. jan. 6.)
már rég kinn van, de még nem fanyalodtam rá... tetszik az előzetese meg minden, de valahogy nem is tudom.. nem volt hozzá eddig kedvem.. mindegy nyáron bepótolom. :)








7. Gingerclown ( megjelenés: 2012)
ebben eddig annyi esett le, hogy valami elhagyatott vidámparkban vannak, ahol valami van. xd. nem tudom mi, de nagyon hülye hangja van..
egyébként amolyan Hidden Object játék beütése van (legalább is az én szemszögemből)
várom :)









8. six degrees of hell ( megjelenés: 2012)
háááát.. elmebeteg egy filmnek ígérkezik, az tény.. de hogy konkrétan milyen.. vagy mi a lényege... jó kérdés.. nem olyan rossz az előzetes.. várjuk ki a végét.








9: The awakening (Megjelenés: 2012 aug. 10)
tipikus az a film, amit azért nézek meg.. mert szép a ház ._. igazából.. ez most vagy árvaházas.. vagy iskolás.. nem tudom.. kb.. 19-20. századi.. és szellemes... túl sok mindent nem tudtam meg az előzetesből.. de a ház tetszik, úgyhogy várom xD











10: The ABCs of dead(megjelenés: 2012. )

GYURMAFIGURÁK az előzetesben ._.
amúgy a borító az tetszik ( nem, nem gyurmás..) nem tudom.. nem találtam semmi használhatót.. tetszik a címe.. de szerintem ha gyurmás nem nézem meg ._." utálom a gyurmákat..




11. Sinister (megjelenés:2012 oct. 5)
na.. ezt nagyon várom. nagyjából értem is hogy mi a lényege (nagyjából) ez is démonos-szellemes ahogy láttam, + ház mer a ház az kell xd dee szeretem az ilyen filmeket :) bár már a padlás tele van velük











12. The corridor: (megjelenés: 2012 márc. 30)
őőő..... semmit nem értettem belőle... igazából.. a hangulata tetszett... szeretem a havat.. meglátjuk..
necces azért ilyenekbe belekezdeni.. fenn áll a lehetőség, hogy világ-szar ._. 3,7-es az értékelése de... na majd meglátom.






13. Chernobyl diaries (megjelenés: 2012 máj. 25)
huh hát annyira nem szeretem az ilyen Chernobyllal kapcsolatos történeteket, mert nem tudom.. valahogy taboo témának számítanak nekem ezek a katasztrófa dolgok.. viszont az előzetes az nagyon tetszett... beiktatom nyárra...










14. Apartment 143 (megjelenés:2012 Jun. 1)
őő.. nagyon Paranormal Acrtivitys... ha valakinek az tetszett, szerintem az nézze meg. én is így fogok tenni.. nagyon a sztorit nem értem még, de annyira nem lehet rossz, az előzeteséből kiindulva.











15. Babycall (megjelenés: 2012 márc. 30)
őhm.. az eleje tetszik az előzetesnek, aztán nem tudom.. tömegcuccnak tűnik, de nagyon jónak értékelték...
mindegy.. megnézem, aztán lesz ami lesz...









16. The pact ( megjelenés: 2012 júl. 6 /valamit tud :D)
várom. tetszik. szellemes/démonos, házas :D nagyon sok van ezekből.. idézés, wicca, gyerekek minden van benne legalább is az előzetes alapján.